FRISS

Égből pottyant csomag: drónokkal tesztelik a házhoz szállítást a főváros légterében


Ha a szabályozások is lehetőséget adnak rá, elkezdődhet a küldemények drónos kézbesítése – vélik a szolgáltatást tesztelő cégek.

Drónos házhoz szállítást tesztel Budapesten a Rossmann üzletlánc és logisztikai partnercége, a DODO – írja az MTI. A tesztelés kezdeti szakaszában azt vizsgálják, milyen gyorsan teljesítik a drónok a megrendeléseket, mennyi idő a csomagok fölhelyezése, a felszállás és a leszállás. Az első, egyelőre még rakomány nélküli tesztrepülésen 15 kilométeres utat jelöltek ki a főváros légterében, ügyelve a biztonságos repülésre, amely 14 percig tartott.

Ha a szabályozások is lehetőséget adnak rá, elkezdődhet a küldemények kézbesítése – közölte a két cég. Az együttműködés résztvevői folytatják a fejlesztéseket, a következő tesztrepülésen már a csomagot fognak szállítani.

A DODO azért is bízik a kísérlet sikerében, mert a drónos kézbesítést a forgalmi és egyéb akadályok nem hátráltatják, így a környezetterhelése is alacsonyabb, mint a közúti szállításé. A magyarországi kísérlet eredményeit később a külföldi piacaikon is szeretnék hasznosítani – tették hozzá.

(Kiemelt kép: DODO/YouTube)