KULTÚRA

Séta a legújabb Kolodko szobrok nyomában – retró láz, szerethető történetek és kemény bemutatás


Kolodko Mihálynak nagyon termékeny időszaka volt, idén a város számos pontján bukkantak fel miniszobrai, hol gerillaakciókként, hol pedig helyi kezdeményezésre. Most összegyűjtöttük az elmúlt bő fél év műveit és hogy hol találhatjuk őket.

Bemutatás egy világbirodalomnak

Tavasszal készült el az eddigi legerősebb alkotása, a kárpátaljai származású művész elsőként reagált köztéri emlékművel a szomszédban kitört orosz-ukrán háborúra. A Moszkva sétányon, az Árpád-híd lábánál található szoborkompozíció a szokásos miniszobroknál jóval nagyobb alkotás. Ugyanis két részből áll, az egyik a Duna parton nagy fehér kő ujj, amely pecsétgyűrűként az ukrán címer látható (és elég egyértelműen egy feltartott középső, bemutató ujj). Ennek ujjbegyén egyensúlyozik egy apró hajó, feltehetően a Kígyó-szigeteki hadihajó, ebben ül Putyin a tankja mögött.

Fotó: Bartha Dorka

Már a spájzban vannak…

Februárban még nem tudtuk, mi van előttünk, és hogy a háború még ősszel is tartani fog, így nemrégiben elkészült a szobrász második olyan alkotása, amivel közvetetten reagál a szomszédban zajló háborúra. Az aprócska, a rakpart támfalának repedésébe rejtett szobrocskával a legendás A tizedes meg a többiek című film szállóigévé vált mondata és jelenete elevenedik meg a Várkert Bazár előtt. Bár a film is, és a jelenet is vicces – „Már a spejzban vannak az oroszok!” – az üzenete nem túl szórakoztató, főleg a jelenlegi helyzetben.

Fotó: Kolodko Art

 

„szívem mindig a vásárlóké”

A retró vonalon erős felütéssel érkezett tavasszal a Skála Kópé, aki az első budapesti majdnempláza előtt ül a Nyugati téren, és egy vonalkód mintájú repülőszőnyegről bámulja az épületet. Ha elég közel hajolunk hozzá, talán meghallhatjuk, ahogy épp énekel: „szívem mindig a vásárlóké”.

Fotó: Bartha Dorka

Trabanton szállni élvezet

“A Trabant útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” – intett a szocialista ipar büszkeségének tartott autó használati utasítása. A Trabi mára erős nosztalgiafaktor lett, az utcán csak elvétve bukkan fel egy-egy turistáknak feltuningolt változat. Ráadásul ez egy kulccsal felhúzható változat, ami az okostelefonról irányítható drónok korában nosztalgia a nosztalgiában. A kereke is hiányzik, ami már nyílt provokáció. Vagy több. A Slachta Margit rakparton, a Margit híd lábánál keresd a kis mészkő szobrot. 

Fotó: Csapó Ádám

 

Kapatos római légionárius

Még mélyebbre merülve a múltba, júniusban már az ókorban járunk. „In vino veritas” – azaz borban az igazság, állítja az amfiteátrum peremén kidőlő egykori pannóniai légiós. Akinek ráadásul egy ikertestvére is van Pulában! És hogy hol keressük? A III. kerületben, az egykori Pannónia provincia egyik központi, szépen feltárt műemléknél, az óbudai katonai amfiteátrumnál.

Fotó: Kolodko Art

„Egyszer volt Budán kutyavásár”

Még mindig csak május van, és felbukkant egy még újabb Kolodko szobor teljesen váratlanul. Vagyis most nem csak egy, hanem egy teljes kutyafalka, a Hattyú utca és a Batthyány utca találkozásánál lévő mini parkban. Egyszer volt Budán kutyavásár – hivatkozik maga Kolodko a Mátyás király mesére, de közben mégis kiteszi őket az emberek kényére-kedvére, mindenki ellophatja a lelküket a fényképezőgépével. 

Fotó: Csapó Ádám
Fotó: Csapó Ádám

A pasaréti virágárus házaspár

Egy nagyon szép történetet örökített meg nyár végén elkészült alkotásával. Aranka néni és Béla bácsi egykori kis virágárus bódéja helyén állították fel legújabb, szerethető szobrocskáját. Évtizedeken keresztül hozzátartozott a térhez és a környéken lakók mindennapjaihoz a kedves házaspár és virágboltja. Amikor tavaly télen, 89 éves korában, 9 évvel felesége után elhunyt Patz Béla is, a helyiekben felmerült az ötlet, hogy szeretnének nekik emléket állítani, és íme.

Fotó: Őrsi Gergely Facebook oldala


Szurikáta a diabéteszes gyerekekért

legújabb szobrocska a józsefvárosi Bókay János utcában bukkant fel. A kis szurikátát a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért névadója ihlette, és apropója, hogy felhívja a figyelmet a diabétesz korai felfedezésére, valamint emléket állít az inzulin 100 évvel ezelőtti felfedezésének is. És miért pont szurikáta? Az 1-es típusú diabétesz élethosszigtartó inzulininjekcióval kezelhető, a  gyerekek gyakran “szurinak” hívják ezt az injekciót – innen ered az alapítvány neve és kabalaállata.

Fotó: Maronics Anna