KÖZÉLET

Négy új közösségi komposztáló nyílt, és a tabáni is fejlődött


Komposztálni Budapesten? Pár éve még szinte elképzelhetetlen volt – legalábbis ilyen könnyedén – ma meg már a város közel tucatnyi pontján lehetőség van rá, hogy a háztartásokban keletkezett kerti és konyhai hulladékokat hasznosan visszaforgassuk a természetbe.

A 2020 őszén indult komposztáló program keretében a civil kezdeményezést felkarolva a Főkert egyre több budapesti helyszínen létesített raklapokból ácsolt komposztládákat.

Fotó: Városháza

Elsőként a tabánit adták át, majd ezt követte a Szent István parkban, a Városmajorban, a Feneketlen-tónál, az Óbudai-szigeten, és év elején a Krisztinavárosban a többi. Emellett civil kezdeményezésként is különböző komposztbarát csoportok –  a Teleki tértől a Losonciig – létesítettek hasonlókat a már meglevők mellé. 

Fotó: Városháza

Aki szeretné felvértezni magát a tudással, mi is komposztálható és hogyan, olvassa el a Humusz szövetség gyűjtését. 

Idén szeptember elején több minden is történt komposzt fronton: a Tabánban elkészült korábban raklapokból készült tárolókat felváltotta az újrahasznosított műanyagból készült, masszív fémkeretre szerelt, zárható fedelű komposztládák sora.

Fotó: Városháza

Valamint négy újabb ponton – a nemrégiben átadott Pünkösdfürdő Parkba, a Boráros térre, a XVII. kerületi Ferihegyi útra és a XVIII. kerületi Hosszúház utcába – is telepítettek új pontokat.