STÍLUS

Nagymacskák repültek el Budapest felett – a Lánchíd oroszlánjainak visszahelyezésén jártunk


A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán indult el, ekkor még utoljára, búcsúzóul felmásztunk a pesti pilon tetejére és meglestük a lehorgonyzó kamrát, végignéztük, ahogy elszállítják a behemótokat a hídfőkről, majd nyáron meg is látogattuk a restaurátorműhelyben wellness-ező oroszlánokat. Most pedig elérkezett az ünnepélyes alkalom, hogy a megújult, megszépült nagymacskák visszakerüljenek évszázados őrhelyükre.

Tegnap este még arról sugdolóztak az újpesti műhelyben, hogy már csak egyet kell aludni, és újra bámulhatják a forgalmat a Clark Ádám téren és az alagúton át, ma pedig már gondos kezek, az egyiptomi piramisépítőket megszégyenítő pontossággal illesztették össze a darabjaikat a budai hídfőnél.

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

A szobrok – Marschalkó János és műhelyének munkái – 1852-ben készültek el, tehát nem voltak ott az 1849-es hídavatáson. És igen, a felújított nyelvüket is megnézhettük közvetlen közelről, nem igaz a városi legenda, hogy a szobrász a hiányukba őrült volna bele.

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Ahogy az elszállításnál, itt is három részben érkeztek meg a nagymacskák. Elsőként a budai oldal északi példánya került a helyére, kezdésnek a feje, majd a sörénye, végül a farokbojtos hátsó fele – a helyszínen fej, tor, potroh néven hivatkoztak rájuk.

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

A fej így 4,3 tonnát nyom, a sörényt és a test nagy részét tartalmazó harmad 5,5 tonnás, a test hátsó lába pedig 2,8 tonnás, így a négy oroszlánnál összesen bő ötven tonnányi követ kell megmozgatni. Ez nagyjából 280 élő hím oroszlán súlyával egyenlő. 

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

A harmadoláshoz 2021 nyarán az eredeti illesztések mentén szedték szét az oroszlánokat, azokat ugyanis darabokban faragta ki Marschalkó János 1852-ben. Egy-egy darab helyre illesztése nagyjából 20 percig tart, értelemszerűen a fejrészt a legkönnyebb a helyére tenni, hiszen a további darabokat ehhez kell igazítani. Ez egy darukezelő és 5 másik ember összehangolt munkájának eredménye.

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Sőt, a nagymacskák a tervezettnél hamarabb tértek vissza a posztjukra, a tervezett 2022 decembere előtt. A helyszínen még kötőanyaggal lesznek összeillesztve és itt kapják meg azt a felületvédelmet is, ami ellenállóbbá teszi őket az időjárás és a nagyvárosi levegő viszontagságai ellen. 

Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka
Fotó: Bartha Dorka

Az oroszlánok helyrekerülése közben párhuzamosan több helyen is zajlik a munka: az útpálya új acélszerkezetére már felvitték a szigetelést és az azt védő aszfalréteget. A hídpályát a terveknek megfelelően decemberben visszaadják a forgalomnak.