STÍLUS

Állatsimogatótól a horgász vízállásokig – elkészült a szabadidőpark a Naplás-tó mellett


Az elmúlt években folyamatosan fejlődik a környék, a kerékpárút és a 2021 nyarán átadott kilátó mellett most befejeződött a környező szabadidőpark kialakítása is.

A tó közvetlen környezete a Cinkotai parkerdővel és a Szilas-patak menti lápréttel már a 1997 óta természetvédelmi terület, a Budai Tájvédelmi Körzet után ez a környék a főváros második legnagyobb természetvédelmi területe, a maga 150 hektárjával. 

A tó melletti szabadidőpark és a Szilasmenti kerékpárút közösségi tereinek bővítése a fővárosi  TÉR_KÖZ projekt részeként készült el. Az elsőként átadott bringaúton már jártunk előző nyáron, és a 22 méter magas – a környékre csodás panorámát nyújtó – kilátót is megmásztuk megépültekor. 

Naplás-tó szabadidőparkja
Fotó: Bartha Dorka

Szintén a projekt keretében tóparti vízállásokat alakítottak ki a horgászok számára, vízparti növények telepítésével, gyepesítéssel, a sétányon pihenőpadok elhelyezésével. Megnyílt a közösségi tanya is, ahol állatkifutók és állatsimogatók kaptak helyet őshonos háziállatok bemutatására. 

A Naplás-tónak – ennek az amúgy mesterséges víztározónak – az ökológiai sokszínűsége igencsak figyelemre méltó, rengeteg madárfaj megfordul itt, de a környező erdőnek és a területnek növény- és rovarvilága, hüllő- és kétéltűállománya is jelentős.