Józsefváros titkos oázisa – avagy séta Budapest csodás kertjeiben

Sokszor írtunk már Budapest titkos kertjeiről jártunk a Budai Arborétumban, a Fiumei Úti Sirkertben, sőt még az Epreskertbe is bejutottunk, ami egyszerre élő múzeum, műterem és iskola. Van még egy titkos kert a városban, amely őrzi a magyar képzőművészet legnagyobbjainak lépteit és több, mint száz éve szobrok, festmények, sőt rajzfilmek születésének helyszíne – csak nem tudunk róla.

Kovács Krisztina írása

A Martsa Műterem és Művészkert

A József utca 37. jelenleg egy építési telek szomszédságában megbújó, kopottságában is elegáns klasszikus pesti bérház – csak a falán látható emléktábla mutatja, hogy érdemes lehet a figyelmünkre. Részleteiben azonban csak lassan, apránként lehet felfedezni, ahogy egyre beljebb megyünk a házban és egyre messzebb az időben.

A XVIII. század elején a Rákóczi téren még agyagbánya tátongott, a környéken téglaégető műhelyek sorakoztak. A kiegyezés utáni hatalmas építkezések teremtettek lehetőséget arra, hogy Seenger Béla kőfaragó is erre környékre telepítse műhelyét. A Tavaszmező utca 6-tól a József utca 37-ig terjedt a telep, magába foglalva a 39-es, sőt a 41-es telkeket is. A cég munkásai faragták itt – rengeteg más középületé mellett – az Operaház köveit is. A József utca 37-es bérház kapuján az S és B monogram őrzi a neves mester emlékét, s az udvarban – amikor egy csőtörés után fel kellett ásni – előkerült és máig látható annak a sínpárnak a maradványa, melyen a megmunkálandó köveket mozgatták.

Józsefváros titkos oázisa – avagy séta Budapest csodás kertjeiben
Az egykori kőfaragó műhely egy szomorú hangú képeslapon (Fotó: martsamuhely.hu)

Kert a házban, műterem a kertben

Ehhez be kell lépnünk a bérház belső udvarába nyíló kapun, végigsétálni a kerten és megállni a
műtermek előtt. Valamikor itt volt a Seenger műhely gépháza, istállója, a századfordulón azonban az
udvari traktust már művészek bérelték. Maróti Géza, a hazai épületszobrászat kiemelkedő alkotója
dolgozott itt először, s utána jöttek sorban a 20. századi magyar művészélet kiváló képviselői: Róth Miksa, Kós Károly, Gádor István és még sokan mások.

Józsefváros titkos oázisa – avagy séta Budapest csodás kertjeiben

Az udvar egyik oldalán épületek: apám műterme, az iroda és telefon, egy nagy munkacsarnok, egy keskenyebb munkaterem. Utána enyvfőző konyha nagy üsttel. Az uton ipari vágány a Tavaszmező utca felől nagy súlyok szállítására. Az anyag-előkészítő hely a József utcai ház pincéjében volt, és az agyagot „Matyikám, mein Herz” taposta mezítláb. A műteremben kb. 30 szobrász és munkás dolgozott” – emlékszik vissza gyerekkorára Maróti Dóra. Maróti Géza – a zenész Bródy János dédapja – itt készítette a Zeneakadémia, a Gresham palota, több bank és bérház épületdíszeit, de világszerte találkozni a műveivel. A képen a Mexikói Nemzeti Szinház 180 nm-es üvegkupolájának tervével, amely ma is megcsodálható. (Fotó: martsamuhely.hu)

Idővel a műterem igazi bohémtanyává vált, melynek létrejöttében biztosan szerepe volt a közeli Baross kávéháznak is, ahol gyakran megfordult Ambrus Zoltán, Mikszáth, Gulácsy is. Járt a műhelyben Pátzay Pál, Kodolányi János és József Attila. Telcs Ede külön, lólábat formázó kapucsengőt kapott tréfás kedvű barátaitól, amikor az elsőt lerágta egy szénásszekér lova és péntekenként rögtönzött színi előadásokkal szórakoztatta egymást a sok művész, melyhez a meghívót cipőkben küldött üzenetekkel továbbították egymásnak. 1944-ben aztán megüresedett a műterem, amikor az utolsó bérlő, Cserepes István polihisztor festő a nyilas terror áldozata lett.

Az ostrom után

A hely szelleme azonban megmaradt: jöttek új művészek és új barátok. 1949-től Martsa István szobrász és felesége M. Szűcs Ilona veszi bérbe a műhelyeket. Még a Képzőművészeti Főiskolán szerettek egymásba – hogyan is lehet nemet mondani egy szobrásznak, aki úgy kezdi az udvarlást, hogy meggyúrja kenyérbélből a Willendorfi Vénuszt és a szép festőnövendék ölébe hajítja művészetörténet órán? Szóval esküvőt is látott a kert – többet is, mert a barátok is itt tartották a lakodalmukat. A háború nyomait viselő szegényes hajlék összesen két szoba, és a mennyezeten óriási lyuk tátong, de a rokon gyereknek lehet azt mondani, hogy a zsiráf miatt kellett a lyuk, különben nem fért volna ki a feje…

A tanitványhoz csatlakozik a mestere is. A magyar szobrászat egyik lejelentősebb alkotójának, Ferenczy Béninek 1949-ben ugyanis el kellett hagynia a Képzőművészeti Főiskolát, mert a Mindszenty per kapcsán egyértelműen elhatárolódott a bíboros elítéltetésétől. Közeli jó barátja, a kommunista kultúrpolitika atyja, Révay József ezt írta neki:

...Kedves Béni! Megkaptam okt 12-i leveledet. Közben beteg is voltam, azért késett válaszom. Főiskolai tanárságod befejezett tény, ezen nem lehet már változtatni. Sajos azt kell mondanom: magadra vess! Azt hiszem nem kell indokolnom. Te magad is tudod, barátunknak számíthatunk-e vagy ellenkezőleg. Ennek ellenére természetes, hogy mint szobrász dolgoznod kell. Az én minisztériumomon ez nem fog múlni. Sokszor üdvözöl: Józsi”

Pilinszky Jánostól André Kertészig

Ferenczy Béninek – nem kis kockázatot vállalva – tanítványa Martsa István biztosított műtermet, számos nagyszerű alkotása született itt. A műterem falán erről tanúskodik egy, a falra felskiccelt vázlata, és a Pilinszkyről készült mellszoborhoz maga a költő is itt állt neki modellt. Tanítványa, Martsa István köztéri szobrai is itt készültek – a gipszmodellek ma is a kertben fehérlenek, míg felesége, M. Szűcs Ilona festői hagyatéka a műterem falát díszíti. Elég belépni a helyiségbe – ami azóta is műteremként szolgál – hogy mesélő tárgyak között találjuk magunkat: Martsa Alajos fotóművész nagy asztalától kezdve – melynek még Móricz Zsigmond, Tersánszky, Kassák is vendége volt–, Berény Róbert festőpalettájáig számos relikvia fogadja a látogatót.

A mesélő tárgyaknak szerencsére van magyar hangja is Martsa Piroska animációs mozdulattervező és restaurátor személyében, aki próbálja egyben tartani és megmenteni nemcsak szülei alkotásait, de magát a kertet is, csaknem 200 növényével és meseszerű hangulatával, amely a világhírű fényképészt, André Kertészt is elvarázsolta, amikor 90 éves korában itt járt és fotózta. A küzdelem sajnos vesztésre áll – a munkagépek nemsokára elindulnak a szomszédban és nem kétséges, hogy a hatvan éves eperfa gyökere vagy a mélygarázs fog-e nyerni.

Addig nézzék meg, amíg még lehet.