A pesti luxus szocreál

Az Örs vezér tér mellett húzódó szocreál lakótelep a korszak legnagyobbja volt, ma mégsem érezzük megalománnak. Sőt. Kifejezetten kellemes, barátságos, szinte kertvárosi hangulatú negyed benyomását kelti. Persze ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mégis mi az a szocreál?

Zubreczki Dávid írása.

Nos nem az, amit nagyon sokan annak hisznek. Nem a díszítetlen „kocka”, a beton, a vas és az üveg. A letisztult szögletes formák ugyanis egy másik stílus, az úgy nevezett modern sajátjai. Ez utóbbi irányzat az egész világon elterjedt a huszadik század közepétől. Nálunk is ilyen módon épült a harmincas években a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep és számos gyönyörű budai villa vagy épp Újlipótváros legkarakteresebb házai. A II. világháború után azonban ez az izgalmasan induló fejlődés megtorpant, és egészen más irányba fordult.

A pesti luxus szocreál
A házak között rengeteg a zöld. Fotó: Zubreczki Dávid

A Sztálin vezette Szovjetunióban egy olyan birodalmi stílus uralkodott, ami sokkal közelebb állt a náci Németország építészetéhez, mint a modernhez. Leginkább a monumentalitás, a hatásvadászat jellemezte, a történelmi stílusok eltúlzott elemei. Mintha be akarná bizonyítani, hogy ami korábban csak a gazdagok kiváltsága volt, az mostantól a népé. A moszkvai metró némely állomása felvehette volna a versenyt a barokk templomok díszítettségével, a lakóházakon az ókori építészetből jellemző formák jelentek meg. Mindehhez némi bumfordiság, esetlenség is társult a legtöbb épületnél. Mivel a külső megjelenés volt igazán fontos, a lakások, irodák sokkal kevésbé voltak használhatók, mint a modern házaknál, ahol ez már elődleges szempont volt. Na de térjünk vissza Magyarországra!

Mikor a háború után megindult nálunk az újjáépítés, az a legtermészetesebb módon ott folytatódott, ahol a negyvenes évek elején félbeszakadt. Ilyen modern stílusban épült fel például az Erzsébet téri buszpályaudvar, Nyíri István alkotása. Ám mire elkészült, már javában zajlott a kommunista hatalomátvétel az építészetben is. Kritikusai szerint ez a ház „az amerikai milliárdosok vadnyugati villáinak utánzása”. Míg a szintén akkoriban elkészült rakparti belügyminisztériumra (amit ma képviselői irodaházként vagy Fehér Házként ismerünk) azt mondta a népművelési miniszter, hogy „messziről úgy fest, mint valami papírskatulya, amelybe szarvasbogarakat rak a gyerek és lyukat fúr bele, hogy a bogarak levegőt kapjanak”.

A pesti luxus szocreál
A házak szabványok alapján épültek mégis változatosak. Fotó: Zubreczki Dávid

Szóval gyorsan megindult az orosz modell másolása a szovjet elvtársak útmutatásai alapján. Szerencsére azonban nálunk az építészek jelentős része nem felejtette el, mit tanult vagy akár mit tervezett a háború előtt. Így születhettek olyan épületek, amelyek bár ki tudták elégíteni a megszállók elvárásait, de azért jó házak voltak – s azok mind a mai napig. Ilyen például a MOME központi épülete (Farkasdy Zoltán), a MOM Kulturális Központ (Dávid Károly) vagy a Műegyetem R épülete a Dunaparton (Rimanóczy Gyula és Kleineisel János).

Szerencsére nem csak ezek a nagypresztízsű közintézmények lettek színvonalasabbak a szocialista építészeti átlagnál, de egy-egy lakótelep is. Közöttük a korszak legnagyobbja, a Kerepesi úti is Zuglóban. A „korszak legnagyobb lakótelepe” kifejezés ne tévesszen meg senkit, mai szemmel nézve ez az ötvenes években, több ütemben épült telep egészen szerény a maga ötezer lakásával. Az Örs vezér téren állva szinte úgy kell keresni a fák mögött megbújó házait.

A pesti luxus szocreál
Egy kastély parkja is lehetne. Fotó: Zubreczki Dávid

Ha odasétálunk, egészen kellemes látványt nyújt. Igaz, épületei nem annyira eredetiek vagy magas színvonalon kidolgozottak, mint mondjuk a szecessziós MÁV-telepéi, de messze a korabeli átlagszínvonal felett vannak. A két világháború közt, szinte sorozatban gyártott, „malterbarokk”, olcsóbb bérházakkal ellentétben itt valódi terméskövek és kőlapok díszítik a homlokzatokat. Klassz árkádok, erkélyek, műkőkeretes ablakok teszik változatosabbá az épületeket. A telepet lezáró, monumentálisabb épületek egyedi tervezésűek, beljebb szabványosan ismétlődnek a házak. De még ezeknél is igyekeztek apró részletekben eredetiséget vinni bele. Eltérő erkélyformákkal, kapukialakításokkal és – igaz, helyenként nem túl színvonalas – domborművekkel.

A pesti luxus szocreál
A legtöbb kaput dombormű díszíti. Fotó: Zubreczki Dávid

Az Örs vezér tér felé néző, reprezentatív lépcsőházak egészen különlegesek. A kőlapokkal burkolt kicsiny világítóudvart körbefutó folyosókhoz hasonló elrendezéssel nem nagyon találkozhatunk máshol a fővárosban. A lépcsőház tetejére eredetileg ólomüvegtetőt tervezetek, a padlóját ma is mozaik díszíti.

A pesti luxus szocreál
„Vörösmárvány” (valójában tardosi vörösmészkő) burkolatú oszlopok a lépcsőházban. Fotó: Zubreczki Dávid

A házakat ugyanolyan „meanderező” alakzatba rendezték, mint a már említett MÁV-telepeken, de elrendezésük sokban már a későbbi lakótelepeket előlegezi meg. Az épületek nem alkotnak zárt szalagot, közöttük tágas parkok nyílnak fákkal, padokkal, játszóterekkel.

A pesti luxus szocreál
Iskola közösségi kerttel. Fotó: Zubreczki Dávid

Mire elkészült az első ütem 1956-ban, már meghalt Sztálin, és a szocreál helyett új kötelező irányt tűztek ki az elvtársak. Meg is kapták az építészek (Brenner János, Heim Ernő és Fülöp Sándor, aki a beépítést, valamint Legány Zoltán és Schmidt Lajos, aki a házakat tervezte), hogy feleslegesen „szobrászkodnak” az épületek alakjával, ami az élhetőség rovására ment.

Igaz, ami igaz: a látványos elrendezés miatt a lakások inkább olyanok voltak, mint a régi bérházakban és nem mint a harmincas-negyvenes évek modern lakóépületeiben. Viszont mai szemmel nézve ez nem olyan nagy gond: mindezért kárpótol az a nyugodt, zöld környezet, amely egészen ritkaságszámba megy egy lakótelepen.

A tervezők még arra is gondoltak – szinte megelőzve a korukat –, hogy egy zajvédő erdősávot telepítsenek a Kerepesi útra. Akkoriban még nem volt metró, viszont a gödöllői HÉV a Keleti pályaudvarig járt. A zajvédő sávra ma is szükség van: mára elég komolyra duzzadt itt az autóforgalom. Az egykori, szintén a Keleti pályaudvarig vezető kerékpárutat ugyanis megszüntették a hatvanas évek végén, helyette kétszer két sávosra bővítették a Kerepesit.

A pesti luxus szocreál
Zajvédő erdősáv veszi körbe a lakótelepet. Fotó: Zubreczki Dávid

A pompás, kanyargós, néhol kastélyok díszudvarait idéző cour d’honneur-ökkel gazdagított lakótelep szép példája a szocreál utópiának, hogy ilyen magas színvonalú otthonokkal lehet megoldani a dolgozók lakhatását. Valójában ezt a színvonalat lehetetlen volt tartani egy külvárosi „munkásnegyedben”. Már az első ütem végére elfogyott a pénz, és a kőburkolatú, domborműves, mozaikos lépcsőházaktól néhány év alatt eljutottak oda, hogy csökkentett értékű, úgy nevezett „cs lakásokkal” fejezték be a telepet. Ezekben még fürdőszoba sem volt. (Természetesen ma már más a helyzet.)

Szóval a régi, rossz minőségű lakások helyett új, rossz minőségű lakásokat építettek a dolgozóknak. Mindenképpen változtatni kellett tehát a lakótelepek koncepcióján, amit meg is tettek néhány évvel később. A Kerepesi úti lakótelep pedig itt maradt, szinte egyedülálló példájaként annak, milyennek is képzelték a soha be nem teljesült szép, új jövőt az ötvenes években.