Kijavítjuk a történelmet – A mi 20. századunk a Fortepanon

Interjú Tamási Miklóssal a múlt század dokumentálatlan pillanatiról, a fotó erejéről és a gyűjtemény küldetéséről.

Miért jobb, ha nem tudjuk, ki szerepel azon a képen, amit éppen nézünk? Miként kapcsolódhatunk egy fényképhez a rajta található tárgyak segítségével? Hogyan mutatható meg – és javítható ki – fotók segítségével a 20. századi történelem?

Canjavec Judit írása.

A Fortepan egy bárki számára szabadon hozzáférhető, szerkesztett, közösségi online fotógyűjtemény, amely Szepessy Ákos és Tamási Miklós szenvedélyének köszönhetően jött létre. Eleinte lomtalanításokon szedték össze ismeretlen családok kidobásra ítélt emlékeit.

Azóta már hétszáz családtól kaptak régi fényképeket, s a honlapra feltöltött fotók száma a kezdeti ötezerről száznegyvenezerre emelkedett. De a Fortepan egy közösség is, önkéntesekkel, akik válogatnak, kutatnak, szkennelnek, szerkesztenek. Munkájuk nagy népszerűségnek örvend, fennállásuk tizedik évfordulója alkalmából nemrégiben Pro Urbe Budapest díjban részesültek. A Fortepan egy tükör, amely megmutatja, milyen sokszínű, nehéz, borzalmas, ám egyben gyönyörű is volt a 20. század. Minderről az egyik szerkesztővel, Tamási Miklóssal beszélgettünk.

Kilátás a Szent Gellért tér és a Petőfi híd felé (1964). Fortepan / Nagy Gyula

Az amatőr fotók – mivel nem a nyilvánosságnak készültek – sokkal őszintébb lenyomatai a múltnak?

Inkább azt mondanám: emberibbek, érzelmesebbek, természetesebbek. Kicsit talán idealizálják is a múltat. De nem is célunk, hogy magánemberek családon belüli bűneiről beszámoljunk. Ha gazemberségről van szó, akkor inkább a politika és az állam vétkei érdekelnek. Ha valaki láncra vert kutyát fotózott le a saját kertjében, az nem része a Fortepannak. De az, hogy az állam kiszolgáltatta állampolgárait, hogy olyan helyzetekbe hozta őket, amelyek erkölcstelenek, embertelenek, bántóak – az igen. Lövészárkot, kivégzést, felkoncolt halottakat látsz a Fortepanon, de családi erőszakot például nem.

A Margitszigeten (1908). Fortepan / Schmidt Albin

A Fortepan tükör szeretne lenni, hogy milyen nyomorult és összetett, ugyanakkor felemelő is volt a 20. század. Volt egy Salamon Béla-humoreszk, az volt a címe: Kijavítjuk a történelmet. A Fortepan is kijavítja a történelmet, egy picit emberibbé varázsolja a magyar 20. századot. Beszámolunk arról, mi történt az országban és a köztéren. S egyfajta szűrőn keresztül megmutatjuk, mi történt otthon.

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett verseny (1949). Fortepan / Kovács Márton Ernő

Egyedüli válogatóként rengeteg ilyen képet látsz. Hogyan véded magad?

Amit nem akarsz látni, azt azonnal el kell felejteni. Próbálok arra figyelni, hogy picit megemelhessük ezt a dolgot. Hogy ne csak a koszos, vagy szétesett része maradjon meg. Hanem legyen kicsit barátságosabb. Legalább a fotókon.

A budai alsó rakpart, a lerombolt Széchenyi Lánchíd, háttérben a Kossuth híd és Parlament (1946) Fortepan / Fortepan/Album002

Mi látható abból, amit megmutat a fotó, és abból, amit nem mutat meg?

Muníciót adunk az álmodozáshoz. Erre a fénykép nagyon jó formátum, különösen akkor, ha olyan embereket látsz rajta, akiket nem ismersz. Ha az ember Dobi Istvánt, Losonczi Pált meg Kádár Jánost látja, rögtön nagy távolság alakul ki közte és a szereplők között. Így sokkal nehezebb kapcsolódni, mint ha mutatok egy fotót, ahol egy vadidegen család karácsonyozik, és elkezded kutatni a párhuzamokat, hogy jé, nekünk is volt egy ilyen fekete-fehér tévénk! A tárgyakon keresztül viszonylag könnyű azonosulni és azt felfedezni, ami közös bennünk.

Szilveszter Németh László író lakásán. Németh László, Babits Mihály, Farkas Zoltán, Németh Lászlóné, Török Sophie és Farkas Zoltánné (1931). Fortepan / Németh László Társaság

A Fortepan az elmúlt tíz év alatt rendkívül népszerű lett.

Azt látjuk például, hogy a helytörténet egyre több embert érdekel. Vadásznak arra az utcára, házra, településre, ahol az illető él, és ez jó, mert gyűjteményünk jelentős része ilyen képekből áll. A várostörténet, építészet kifejezetten érdekel minket, s feldolgoztunk már komplett építészeti hagyatékokat is.

Tej bisztró a Csanády utca 28. alatt (1974). Fortepan / Bauer Sándor

De téged leginkább az emberek érdekelnek.

Igen, az egészből a legérdekesebb mégiscsak az ember. Nagy baj, hogy a kortárs fotóművészetet kevésbé érdekli az ember. Könnyen előfordulhat, hogy harminc év múlva, ha valaki egy 21. századi Fortepant szeretne csinálni, azzal fog szembesülni, hogy a legtöbben emberek nélküli tereket fotóztak le. Pedig az ember teszi értelmezhetővé az épületet is.

Halfogás a Margitszigeti Nagyszállón (1960) Fortepan / Bauer Sándor
Családi fotó a Szent István parkból (1952). Fortepan / Vojnich Pál

Ma már a beleegyezése nélkül senkit nem fotózhatsz le, s a visszaélések miatt nagy a bizalmatlanság. Nem fotózhatsz buszon, metrón, játszótéren. Miközben hatalmas mennyiségű kép készül a jelenünkről, nagyságrendekkel több, mint száz éve, lehet, hogy a világról sokkal kevesebbet tudunk majd megmutatni.

Budapest nagyon erős a Fortepanon, már 48 ezer képetek van róla.

Igen, Budapestről, a városról elég sokat tudunk megmutatni, de a város közepéről jóval több kép készült, mint a peremkerületekről. Ezért egy albertfalvai, rákospalotai, vagy újpesti fotót sokkal jobban várunk, mint a Vigadó térieket. De az újpesti család is úgy működött, hogy hétvégén eljött a Vidámparkba, vagy a Dunakorzóra és ott fotózott. Az a legritkább, hogy az ember a saját utcájában készítsen képeket, mert a saját lakóhelye az kit érdekel? Számtalan ember élt úgy évtizedekig, hogy a házat, amiben lakott, sohasem fotózta le. Azt szoktam mondani, hogy a legtöbb időt a konyhában töltjük, mégis ott készül a legkevesebb kép. Lehet, az új trendek mások, de ha beírod a Fortepanon azt a címszót, hogy „konyha”, csak néhány száz fotót fogsz találni.

Antal Imre nyaralójának konyhájában (1980). Fortepan / Urbán Tamás

Mi az, amit még nem fotóztak az emberek?

A recski munkatáborról, vagy az Andrássy út 60.-ról nincsenek fotók a Fortepanon. Vagy gondolj a tanyasi iskolákra! A kis településen élőknek sokkal nehezebb kirakni utólag a 20. századukat. Ha tanyaképet látsz, azt jellemzően egy odalátogató budapesti ember készítette. A szegény környezetben élők vizuális emlékezete teljesen hiányzik a Fortepanról is. De a magyar kultúrának is vannak olyan fontos szereplői, akikről alig készült fénykép! Nagy fájdalmam, hogy egyetlen fotónk sincs Bartók Béláról. Pedig azt gondolnánk, hogy még mielőtt Amerikába menekült, már olyan ismert szerző volt, hogy biztos gyakran fényképezték. Bartókról eleve kevés kép készült, a fotótörténetben összesen talán száz. Vagy itt van József Attila. Róla a Fortepanon sincs kép, csakis a temetéséről. De Radnóti képünk van! Valaki a nagyszülei pasaréti házibulijáról hozott fotókat, és Radnóti is ott van. Hamvas Béláról szerintem életében tíz kép ha készült. De Kertész Imre is ilyen! Senki sem sejtette ’65-ben, hogy egyszer Nobel-díjas lesz! Nagysága évtizedekkel később derült csak ki.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni egy házavató buliban a Gül Baba utca 36. szám alatt (1936). Fortepan / Paczolay család

Mi a helyzet az utólag fölfedezett fotós tehetségekkel?

Volt egy Vivien Maier nevű chicagói, elképesztően tehetséges hölgy, aki negyven éven át fotózott. Rejtőző életmű. Árverésen megvette valaki a hagyatékát, digitalizálta és teljesen elámultak, mi mindent fotózott. De nincs múzeumban, a Moma-ban nincs Vivien Maier. Ahhoz, hogy múzeumba kerülj, nem elég, ha van negatívod és készítesz róla most egy printet. Vintage fotográfiának az számít, amiből a kép elkészülte után, maximum tíz éven belül készül papírkép, amit szignál is a szerző. Itt, a Kárpát-medencében nagyon kevés a műkereskedelmi értéket képviselő fotográfia. De mi nem műtárgyakat szeretnénk gyűjteni és felmutatni, hanem magát a fotót. Ezek fájlok. Letöltöd, kinyomtatod, kirakod a falra, pont. 

Játszótéri sakk a Gellérthegyen (1972). Fortepan / Hlatky Katalin-Főkert

Akkor ezek az izgalmas anyagok milyen helyet foglalhatnak el a fotótörténetben?

Periférikusat, mint a Fortepan. Elfogadtuk, hogy bármilyen jó anyag kerül hozzánk negatívon, abból sosem lesz fotótörténet. Ha valaki életében nem élt úgy, mint egy művész, akkor utólag sem lesz belőle az. Kíváncsi lennék, hogy ez, mondjuk, a zenei világban előfordulhat-e? Egy lomtalanításon találsz kézzel írt partitúrákat, és kiderül, hogy fantasztikus zenét szerzett az ismeretlen szerző. De lesz-e belőle koncertdarab? Föl tudod-e építeni utólag?

Gobbi Hilda és Kende Paula színművésznők az Ódry Árpád Színészotthon karácsonyi ünnepségén (1957). Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György

Biztos, hogy elfogadod ezeket a határokat…?

Lesz most egy kísérletünk. Hozzánk került egy még élő operatőr hozzávetőleg ötezer nagyon klassz kockája. Januárban felrakjuk a képeket, és arra gondoltam, hogy egy hosszú hétvégére az egész Fortepant le fogom zárni és csak ő lesz fenn. S időnként lehetne ilyet csinálni, ha valaki nagyon érdekes, vagy jelentős, hogy néhány napig csak ő legyen a Fortepanon.

A fortepanos fotók mit mutatnak meg a mi 20. századunkról?

Meg lehetne kérdezni, hány olyan magyar család van, ahol ugyanabban a házban lakik valaki, mint ahol a felmenői éltek. A „mobilitás” nagyon finom kifejezése az ostromokkal, kitelepítésekkel, forradalommal és ellenforradalommal, deportálásokkal és lakosságcserével elért költözéseknek. Nálunk nem maradtak meg azok az intim terek, ahol nemzedékről-nemzedékre élnek az emberek. Egyszer olvastam, hogy a kilencvenes években a fiatal Habsburg György és magyar felesége úgy döntöttek, Budapestre költöznek. Megnéztek jó pár házat meg lakást, s mindegyiknél úgy érezték, valami dráma van a háttérben. Az egyik lakásból elvittek valakit, a másikat államosították, fölosztották, elvették, beleraktak valakit, vagy kiutalta a „Párt”. Végül építettek egy házat, mert nem találtak olyat, ami mögött ne lett volna valamilyen homályos történet, embertelenség, jogtalanság.

Neked is fontos, miről mesélhetnek a falak, vagy éppen mi a kép mögötti történet?

Azt szoktam mondani az adományozóknak, hogy – biztos érzéketlenül hangzik, de – ne tessék elmesélni, mi történt a családdal! Nekem az a fontos, mi van a képen.

Ajándékok a fa alatt (1966). Fortepan / Beyer Norbert

Mi 1900 és 1990 között készített fényképeket dolgozunk fel, és a célunk az, hogy a jelenben élő embernek meséljünk valamit a múltról. Ötezer képpel indultunk, most tartunk száznegyvenezer fotónál, és van hétszáz olyan család, akik hoztak hozzánk valamit. Szeretnénk több közgyűjteménnyel dolgozni, hogy válogathassunk az anyagaikból, és arról álmodozom, hogy egyszer majd az MTI archívumából is lesz valami a Fortepanon.

Anyuka is játszik, háttérben a Hősök tere (1955). Fortepan / Németh Tamás
Gömbmászóka a Városmajorban (1967). Fortepan / Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya

Mivé vált tíz év alatt a Fortepan?

Sok minden eltűnt, elveszítettük, s a fotó – a tárgyakon keresztül – visszahozhatja ezt a tudást. Nemrégen az utcán hallottam, ahogy egy srác rámutat egy kutyát sétáltató nénire, és azt mondja a barátnőjének, „Nézd, ez olyan, mint a Fortepan!” Ezen elmosolyodtam. Lehet, hogy ennél több nem is kell.

Ebédszünet az épülő újpalotai lakótelepen (1974). Fortepan / Urbán Tamás

Az írás a Fidelio és az ÉnBudapestem közötti együttműködés részeként jelent meg.