Sződemeter utca, Budapest XX. (1202)

Sződemeter (ma Săuca, Románia)

A falu a romániai Szatmár megyében, Nagykárolytól 30 km-re fekszik.

A hagyományok szerint nevét az egykor itt állt Szent Demeter vértanúról elnevezett kolostorról kapta. Első írásos említése a XIII. századból való. A XIV. század közepén itt tartották gyűlésieket Külső-Szolnok vármegye vezetői. A területen birtokai voltak a Sződemeteri családnak, amit később az Álmosdi Csire család és a Drágfiak szereztek meg.

A falu leghíresebb szülöttje Kölcsey Ferenc, költő, író, politikus, aki 1790-ben itt született. A Magyar Himnusz szerzőjének egykori szülőháza ma a görög katolikus egyház tulajdona, amely szolgálati lakásként működik. Ezért 2016-ban a magyar állam pénzügyi támogatásával külön emlékház építését kezdték el. Az egykori szülőház közelében áll Kő Pál 1994-ben felállított egész alakos Kölcsey-szobra.

A trianoni békeszerződésig Sződemeter Szilágy vármegye Tasnádi járásához tartozott, 1920-ban a Román Királysághoz került, a második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án a falu visszakerült a Magyar Királysághoz. A II. világháború után ismét Románia része lett.

Lakossága 1910-ben: 758 lakosból 567 román, 191 magyar

Lakossága 2011-ben: 395 lakosból 258 román, 64 roma, 49 magyar

Érdekességek

A helyi hagyomány szerint Kölcsey Sződemeteren írta a Himnuszt, azonban a költő eredeti kéziratának keltezésében “Cseke”, azaz Szatmárcseke szerepel.

Google térkép

Fotók

Utcatörténet

A fővárosi XX. kerületi Gubacsipusztán 1994 óta viseli utca a szilágysági település nevét.