FRISS

Hamarosan NFC-technikával is beolvashatók lesznek a BKK-jegyek


Így 4 lépéssel kevesebb és mintegy 10 másodperccel rövidebb lesz egy-egy jegyérvényesítés.

Újabb digitális fejlesztés jön a BKK-nál: hamarosan többféleképpen is érvényesíthetők lesznek a digitális jegyek a BudapestGO alkalmazással – közölte a közlekedési társaság. Mint írták, július végén kezdték el kihelyezni a járművekre és a metróbejáratokhoz azokat az új kódmatricákat, amelyek már NFC-technikával is beolvashatók. Azonban felhívták a figyelmet, hogy csak akkor fogják aktiválni ezt a funkciót a BudapestGO-ban, ha már kellő számú járműre kikerült az új matrica. Előzetes számításaik szerint augusztus közepén várható az aktiválás, vagyis addig az új matricák NFC-s funkciója még nem fog működni.

Az újonnan bevezetett NFC-technikának köszönhetően 4 lépéssel kevesebb és mintegy 10 másodperccel rövidebb lesz egy-egy jegyérvényesítés, amikor felszállnak a BKK járataira – ha az újfajta érvényesítési módot választják.

Emellett továbbra is megmarad a már jól ismert érvényesítési lehetőség: a kihelyezett QR-kódok az okostelefonok kamerájával is beolvashatók maradnak. A BKK ügyfelei a jövőben maguk dönthetik el, hogy számukra melyik a kényelmesebb jegyérvényesítési mód.

-
Grafika: BKK

(Kiemelt kép forrása: BKK)