„Mi, Gábor Judit és Mihályi Fruzsina, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium angol, magyar és történelem tantárgyat oktató tanárai, a humán munkaközösség vezetője és a 9. évfolyam évfolyamfelelőse, illetve az iskolaújság szerkesztőségének vezetői, 2023 februárjában befejezzük munkánkat iskolánkban, és búcsút intünk diákjainknak és családjaiknak” - írta a két tanár január közepén Facebook-oldalára.
Sajnos nem ők az elsők, és vélhetően nem is az utolsók, akik így döntenek, vagy, akik helyett így dönt a tankerület, amiért „mernek" élni alkotmányos jogaikkal és felszólalni a magyar oktatásban uralkodó viszonyokkal kapcsolatban, és változásokat szeretnének a maguk és a gyerekek érdekében is.
Mihályi Fruzsina már azelőtt sejtette, hogy nem könnyű pályát választott, mielőtt rálépett volna. Ez kiderült abból a cikkből, amit még 2018-ban, a diplomája megszerzése előtt írt saját oldalára.
Akkor még azt hitte, sosem fog tanítani, hiába szeretne. Az élet mégis úgy hozta, hogy a budapesti Bethlen magyar- és angoltanára lett.
„A kamaszoknak segítségre, terelgetésre van szükségük"
„Már egészen kiskoromban szenvedélyemmé vált a tanítás, a húgomnak tonnaszám gyártottam a kreatív feladatlapokat és a nappalinkat iskolává alakítva hódoltam a szenvedélyemnek. A szüleim mindig sejtették, hogy tanár lesz belőlem, egyébként az apai nagymamám is magyartanár volt. Biztos előre meg volt írva, hogy ez az én utam." - mondta az Én Budapestemnek Fruzsina.
A fiatal nő úgy érezte, a tanításban kiélheti a kreativitását, sosem unatkozott mellette. „Szeretem, hogy értékteremtő munkát végzek, hogy egy nap sem kell megkérdőjeleznem, volt-e értelme felkelnem." Az aktatologatás, Excel-táblák töltögetése nem az ő asztala.
Fruzsina 2020-ban évfolyamfelelősként kezdett dolgozni, egyszerre két osztály osztályfőnöke lett. Mint mondja, ez utóbbi tette teljessé a pályafutását. „Persze a tanítás is mindig boldoggá tett, de a gyerekek lelkivilágának ápolása, életútjuk egyengetése, hétköznapjaik menedzselése az, ami igazán fontossá varázsolta a küldetésemet. Tudtam, hogy nem csak a tudásátadás a feladatom, de az is, hogy figyeljem, melyik gyerek hogy van." Mint mondja, a gyerekek nem robotok, akiket gombnyomásra hazaszeretetre és irodalmi műveltségi tesztsorra nevelünk. „A kamaszok törékeny kis lelkek, akik ugyan azt gondolják, mindent tudnak már, valójában önismereti utazásuknak csak a legelején járnak. Szükségük van segítségre, terelgetésre. A szüleik válása, a világjárvány, az iskolai bántalmazások, a megfelelési kényszer csak pár azok közül a kihívások közül, amelyek próbára teszik a mentális egészségüket. Tanáraik gyakran mentoraik, segítőik ezekben a küzdelmekben. Pokolian fontos munka a pedagógusszakma, és őszintén sajnálom, hogy az ország vezetése mindezt nem látja."
Talán ebből is látszik, hogy Fruzsina nem jókedvében állt fel a munkájából. Ahogy fogalmaz: nem azért járt 6 évet egyetemre és dédelgette gyerekkori álmát, hogy utána pályaelhagyó legyen. „A tavaly óta húzódó tiltakozások hatására teljesen hitemet vesztettem abban, hogy ez az oktatási rendszer belátható időn belül képes a változásra. Minden akcióban részt vettem, és bár hihetetlenül megható volt az összefogás és a támogatás, mégsem tudtam nem észrevenni azt a tanárok felé mutatott polgárpukkasztó hozzáállást, melyet egyes primitív kommenthuszárok és az ország vezetése is képviselnek. Újra és újra szíven ütött, hogy míg mi szívünket-lelkünket tesszük ebbe a munkába, magánéletünket, megélhetésünket és szabadidőnket áldozzuk be érte, addig az ország vezetése még csak annyira sem tisztel minket, hogy méltó módon tudósítson a sztrájkunkról a közmédiában. Nem tudom, mi volt az utolsó csepp a poharamban, nehéz választani a sztrájkjog éj leple alatti korlátozása, a tanárok orosz rulett-szerű kirúgása vagy Pintér Sándor decemberi eligazítása között."
Normális az, hogy nyugdíjból könyörögnek vissza pedagógusokat?
Fruzsina így nem fogja elballagtatni az évfolyamát, akiket nevelt, tanított és ez nagy fájdalmat okoz neki. „Már most összeszorul a szívem, ha arra gondolok, nem én tűzöm ki rájuk a szalagot, amikor eljön a nagy napjuk. Viszont sokat gondolkodtam azon, mit tehetnék még, mivel mutatnék nekik jobb példát: ha maradnék még vagy ha felállnék. Végül rájöttem, az egyetlen helyes minta az, ha ismerve az értékeimet kiszállok ebből a „bántalmazó kapcsolatból” és nem hagyom többé, hogy rongyként kezeljenek. Szeretném, ha a diákjaim is mindig tudnák, mennyit érnek, és ők sem ragadnának bele egy olyan kapcsolatba sem, melyben nem becsülik, tisztelik őket – legyen szó munkahelyi-, baráti- vagy épp szerelmi kapcsolatról."
Fruzsina úgy véli, a mai oktatási rendszert alapjaiban kellene újragondolni, mivel szinte minden hibásan működik benne. Kezdve a gyerekek túlterheltségével a központi felvételi rendszeren át egészen az iskolák állapotáig. Ahogy Fruzsina fogalmaz: az oktatási rendszert jelenleg a szülőktől kikönyörgött fénymásolópapír és a tanári hivatástudattól elvárt ingyenmunka tartja életben. „Aki nem hiszi el, hogy nagy a baj, kérem, válaszoljon néhány egyszerű kérdésre! Normális, hogy az általános iskolákban dolgozó főállású pedagógusok körében például mindössze 6 százalék a 30 évesnél fiatalabbak aránya? Normális, hogy ha egy friss diplomás a Pedagógus Állások című Facebook csoportban munkát keres, egy órán belül több tucat ajánlattal bombázzák és egy nap után törli is a posztját? Normális, hogy az iskolákban leomlik a mennyezet? Normális, hogy a nyugdíjból könyörögjük vissza a pedagógusokat?"
Fruzsina válasza egyértelműen a nem. Követendő példaként hozza fel a finn modellt, amit Gulyás Márton Partizánjában alaposan bemutatott, de amiről már legalább 10 éve esik szó a magyar sajtóban is. „Olyan intézményeket kellene létrehozni, ahol gyakorlatorientált képzésben részesülnek a diákok, ahol az életre készülhetnek fel. Közhelynek hangzik, igaz? Mégis, ha tudnák, milyen messze vagyunk ettől! Nem mondom, hogy egy alapműveltségnyi lexikális tudás nem fontos, de miért nem tanulhatnak többet a gyerekek az önismeret fontosságáról, a hitelspirálokról, az időmenedzsmentről, a szenvedélybetegségekről vagy épp az asszertív kommunikációról? Talán nem lenne ördögtől való az sem, ha élveznék az iskolában töltött időt. El kell fogadnunk, hogy a digitális generáció más eszköztárat, más módszereket igényel, nem taníthatjuk őket ugyanúgy és ugyanarra, mint száz évvel ezelőtt."
„Ehhez a modern, mindenkinek hasznos oktatási szemlélethez pedig az első lépés az lenne, hogy motivált, anyagilag is megbecsült tanáraink legyenek."