STÍLUS

Júliusban indulhat végre a Blaha felújítása – íme a tervek


A tér, amit naponta több tízezren használnak, mégis kétségtelenül a város egyik leginkább lehasznált és kellemetlen helyszínévé vált az évtizedek során. Most azonban vége a kallódásának, hamarosan megújul: zöldebb, tisztább és szerethetőbb lesz.

Utolsó fázisába érkezett a Blaha Lujza tér felújítására kiírt közbeszerzési eljárás. Ha sikeresen lezárul az eljárás, nyár közepén, júliusban indulhatnak meg a munkálatok – derült ki A Blaha tündöklése és bukása

Az egykori elegáns tér – itt állt a Nemzeti Színház is a 60-as évek derekáig, és az eleinte csodaszép Corvin nagyáruház (az alumíniummal való beburkolása előttig arányos historizáló homlokzatával) – ma már inkább csak nagyon negatív konnotációiról ismert. 

A tér 1900 körül. Fortepan/ Klösz György
A tér 1900 körül. Fortepan/ Klösz György
1951-es állapotok. Fortepan/UVATERV
1951-es állapotok. Fortepan/ UVATERV
1965-ben, a Nemzeti Színház bontása után. Fortepan/UVATERV
1965-ben, a Nemzeti Színház bontása után. Fortepan/UVATERV

Pedig utolsó nagy felújításakor – az 1966-os metróépítés után ugyan már egy autóforgalom által dominál, de azért a kor standardjai szerint igényes tér jött létre, a jellegzetes Gomba szökőkúttal, és rendezett kirakatokkal szegélyezett aluljáróval. Ebből mára nem sok maradt, a tér állapota folyamatosan romlott, ma már eszünkbe se jutna itt egy pillanatra sem megállni és kicsit pihenni, szétnézni. Nem is valódi térként gondolunk rá, inkább csak egy átszálló pont, amin minél gyorsabban szeretnénk átjutni.

Milyen lesz az új tér?

A Józsefvárosi Önkormányzattal együttműködve zöldebbé és szerethetőbbé tette a Főváros az előző városvezetéstől örökölt terveket. Kevesebb fát kell majd kivágni, helyette többet ültetnek, az újonnan kialakítandó zöldfelületeknek köszönhetően pedig sikerül néhány nyugodtabb szegletet is kialakítani a máskülönben mindig zajos téren és a parkolót is felszámolják az épp felújítás alatt álló Corvin előtt.

Szökőkút, virágágyás: 1969-es helyzet. Fortepan/ Hlatky Katalin-Főkert
Szökőkút, virágágyás: 1969-es helyzet. Fortepan/ Hlatky Katalin-Főkert

Hatalmas öröm, hogy végre gyalogosan könnyen és kényelmesen átjárható lesz a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződése, hiszen a hiányzó három irányban gyalogátkelőhelyeket létesítenek, ezzel akadálymentesítik is a teret. Megmaradnak a körúti kerékpársávok, a Rákóczi úton pedig elegendő helyet hagynak, hogy később itt is kerékpársávokat tudjunk kialakítani. A téren lesz nyilvános mosdó is, az aluljáró helyett a felszínen, a Rókus kórház közelében. A tér reflektál a saját múltjára is, megtartották a tervekben azt az elképzelést, hogy a burkolaton az egykori Nemzeti Színház épületének kontúrjai fognak visszaköszönni.

Kép forrása: Budapest Városháza
Kép forrása: Budapest Városháza

A legélesebb vitákat talán a villamosok kérdése generálta: ami ezek majdani megépítését illeti, az új tervek nemhogy ellehetetlenítik a Rákóczi úti villamos megépítésének és a Népszínház utcai villamos bekötésének lehetőségét, hanem éppenséggel megteremtik azt. Kikerült a tervekből  a Rákóczi út szélén vezetett buszsávokat konzerváló design-buszmegálló, nem ültetik el azt a fasort, amit kifejezetten a majdani vágányok helyére terveztek az előző városvezetés alatt, és eltüntetik azokat a gépészeti berendezéseket, amelyek az aluljáróból a majdani peronokhoz vezető lépcsőket foglalták volna el. Kikerült a képből a  méregdrága pavilonépület is, így semmi nem torlaszolja el a Népszínház utcai villamos átvezetésének helyét, ha egyszer visszaépül a Rákóczi úton a villamos, csatlakozhatnak hozzá a józsefvárosi villamosvonalak is.

Kép forrása: Budapest Városháza
Kép forrása: Budapest Városháza

Ezen a képen még egy lehetséges változat szerepel, de a pontos tervek már készülnek. Ha sikeresen lezárul a közbeszerzési eljárás, nyár közepén, júliusban indulhatnak meg a munkálatok immár a végleges tervek alapján. A fővárosi önkormányzat fogja biztosítani a kormányzati támogatáson felül szükséges fejlesztési forrásokat, így hosszú évtizedek után méltó módon újulhat meg a Blaha Lujza téren a térfelszín.  A felújítás a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában, a VII. és a VIII. kerület szakmai támogatásával valósulhat meg 3.47 milliárd forintból. A munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amit azonban csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért az intenzívebb munkavégzés többlet ráfordítást jelent majd a kivitelező számára.