Önszerveződő csapatnak köszönhetően ismerhetjük meg Budapest szobrait

Interjú a Köztérkép főszerkesztőivel

A lelkes csapat lassan másfél évtizede gyűjti a hazai közterek és közösségi terek műalkotásait. Oldaluk, a kozterkep.hu mára a szobrok, domborművek, mozaikok legnagyobb közösségi adatbázisává nőtte ki magát, ami csak Budapestről több, mint 7 500 alkotást tartalmaz.

A Köztérkép működéséről Göröntsér Vera és Szatmári Ádám főszerkesztők, valamint Pótó János tanácsadó főszerkesztő meséltek. – Kovács Tamás interjúja.

Nagyjából 35 000 műlap olvasható a Köztérképen, ennek ötöde szól budapesti alkotásokról. Vannak még fehér foltok a városban?

G.V., Sz.Á.: Igen, vannak még fehér foltok, amik elsősorban a közösségi terek területét érintik. Így érdemes figyelni és keresni az oktatási intézmények, iskolák, óvodák, esetleg színházak területén, míg bizonyos feltételek mellett szabad a működés a templomokban, temetőkben elhelyezett alkotások terén is. Ez egy időközben bekövetkezett „nyitásnak” köszönhető a fenti terület felé. Vagyis vannak még rejtett tartalékok. Nagy öröm persze, amikor új alkotás születik, aminek elérése kisebb versenyt jelent. 

Van egy terület, a korábban állt, de már nem látható alkotások felidézése. Ilyen esetben archív képek segítségével, ill. korabeli információk felkutatásával próbáljuk reprodukálni a már nem létező állapotot. Nem kis feladat a változások figyelemmel kísérése. Sajnálatos tapasztalat, hogy gyakran eltűnnek alkotások (pl. intézmény korszerűsítés, áthelyezés, bontás következményeként). Előfordul, hogy a valamilyen okból megváltozott környezetben nem találják elég korszerűnek, vagy akár az új helyhez „nem illenek”.  Lehet, hosszú idő átlagában sikerül utolérni – vagy nem. Információs háttér minden esetre nincs.

Hogy működik a Köztérkép? Kik írják az oldalt? 

Göröntsér Vera, Szatmári Ádám: A Köztérkép egy önszerveződő közösség. Mi sem jellemzőbb erre, mint a kezdetek. A mi kis közös játszóterünk „atyja”, Pál Tamás (üzemeltető, üzemgazda), hobbiként hozta létre a honlap elődjét, amin szobrok ihlette versek jelentek meg. Aztán, a valamikori magán kezdeményezéshez csatlakoztak mások is és ebből nőtt ki az egykori Szoborlap, ill. a most már igazán közismert Köztérkép. A nonprofit formában működő mozgalom keretében az egyik legfontosabb célkitűzést próbáljuk azóta is életben tartani, a függetlenséget.

Az önszerveződés tehát azt jelenti, mindenki (ez alatt jórészt amatőr, képzőművészetet szerető tagokat érthetünk) önként, saját érdeklődésén belül keres/talál/választ témát magának, amiről műlapot készít a működési elvek szabta határokon belül. Itt persze fontos, hogy az adott alkotás még nem szerepelhet a lapon. Ezen kívül több lehetőség van, így blogok készülhetnek egy-egy településről, alkotóról, ami az előzőtől eltérő rendező elvet jelent.

Rengeteg regisztrált tagunk van, akik közül általában az igazán aktívnak számítók száma átlagosan 20-25. A „kik” kérdésre azt lehet mondani, bárki. Nem feltétlenül ismerjük személyesen tagjainkat. Annyit lehet tudni, kevésbé a fiatalok közül kerülnek ki. Az eredeti foglalkozás, érdeklődési kör általában meglepetést okozhat.

Van-e olyan téma, ami nem, vagy alig jelenik meg budapesti szobrokon? Minek, kinek állítanának szobrot?

G.V., Sz.Á.: Első helyen nagy hiányt jelentenek a modern, nonfiguratív kortárs alkotások, amik szinte nem, vagy minimális számban találhatók meg a főváros közterein. Vagyis Budapest szemlélete a köztéri szobrok állítása terén mintha megfagyott volna jó-néhány évtizede.

Figyelemre méltó és indokolt kezdeményezés a Hosszúlépés csapata által indított mozgalom, akik szerint kevés nőt ábrázoló szobor található Budapesten, pedig nem kevés nőnemű „hős”, példakép ismert, akik legalább olyan kiemelkedőt alkottak, mint némely férfi társaik.

Szenes Hanna tavaly felállított szobra a VII. kerületben. Kolodko Mihály alkotása. (Köztérkép/Göröntsér Vera)

Mint köztéri alkotásokkal foglalkozó közösség vezetői, hogy látják: mi lenne egy-egy szobor felállításának az ideális menete?

P.J.: Egy szobor felállításának a következőképpen kellene lefolynia: Az első lépés nyilvános pályázat kiírása a megrendelő (önkormányzat) által. Igazán monumentális művek esetén nemzetközi pályázat szükséges. 

Ennek a pályázatnak tartalmaznia kell a leendő emlékhely témáját, pontos helyét, a létesítés költségkeretét, a pályázat beadásának idejét, és azt, hogy a pályaművet kis méretű gipsz plasztikában vagy három nézetre kidolgozott rajzban kell benyújtani. 

A megrendelőnek a pályázat kiírásakor létre kell hozni a zsűrit, amelyben természetesen helyet kap a megrendelő megbízottja is, de többségében független szakértőkből áll (szobrász, építész, urbanisztikai szakértő, művészettörténész, történész). A pályaművek beérkezése után az önkormányzat területén nyilvános kiállításon kell bemutatni a pályaműveket, lehetőséget adva a lakosságnak arra, hogy véleményt nyilvánítson. Ez azonban csak vélemény, a döntés a zsűri kezében van. 

Ha győztest nyilvánít, bekéri a győztestől a részletes költségvetést és szerződést köt vele. Ha nincs egyértelmű győztes a pályázaton, a zsűri megfogalmazza kifogásait és ajánlásait, és a 2. pályázati körben szűkebb, meghívásos pályázatot hirdet a legígéretesebb pályázók között újabb határidő kiírásával. Ennek eredményéről már nem kéri a köz véleményét, hanem kiválasztja a győztest vagy eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot.

A szoboröntöde udvara a Jász utcában 1956-ban. A képen látható szobrok közül van, ami ma is budapesti köztereket díszít. (Fortepan/Bauer Sándor)

Pótó Jánost, a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársát, több, szobrokkal, emlékművekkel kapcsolatos könyv szerzőjét a Trianon emlékművekről is kérdeztük a 100. évforduló kapcsán.

Laikusként az az ember benyomása, hogy az 1848-as, 1956-os és Trianon emlékművekből van a legtöbb Budapesten. Igaz ez?

P.J.: A Köztérkép adatbázisát lekérdezve, időkorlát nélkül, a kérdést Magyarországra, illetve Budapestre beállítva, a történelmi kapcsolódást pedig a három történelmi eseményre, a következő számokat kapjuk: 

Időkorlát nélküli a lekérdezés, vagyis benne vannak a valaha volt, de lebontott alkotások is. Azaz ha pl. Trianon kapcsán volt valahol a két világháború között egy országzászló, amit 1945 után lebontottak, de a rendszerváltás után rekonstruáltak, akkor a fenti számokban ez 2 db Trianonnal kapcsolatos műlap.

Konkrétan a számokat nézve az látható, hogy magasan vezetnek az 1848-as emlékek, 1956 ennek csupán kétharmada, Trianon pedig csupán ötöde. Ez természetes, mert 1848-as emlékek már 150 éve készülnek, s néhány évtized kihagyással ugyan, de március 15-e csaknem száz éve nemzeti ünnep. 1956-ra ugyancsak 30 éve emlékeznek, de azóta október 23-a nemzeti ünnep. A nemzeti ünnep pedig mindig kíván egy jellel megjelölt konkrét helyet a településen, ahol össze lehet jönni emlékezni – vagy csak egyszerűen valamelyi vezető helyi politikus el tudja mondani az ünnepi beszédet.

Az országostól eltérően Budapesten az 1956-os emlékhelyek száma a legtöbb. Ezt talán az magyarázza, hogy 1848-al ellentétben, amely országos esemény volt, 1956 eseményeinek túlnyomó többsége a fővárosra koncentrálódott.

Március 15-i megemlékezés a Petőfi szobornál 1989-ben. (Fortepan/Marics Zoltán)

Mi számít egyáltalán Trianon emlékműnek? Hogyan látja a Trianon emlékművek művészi megfogalmazását?

P.J.: Kifejezetten Trianon-emlékmű a Horthy-korszakban is kevés volt. Ilyen volt Budapesten az irredenta szoboregyüttes, a Magyar igazság kútja, a Magyar fájdalom szobra, Nagykanizsán a Nagy-Magyarország-emlékmű, Salgótarjánban a Magyar feltámadás barlang és még néhány az országban. A Trianonra emlékeztetést az 1920-as években a tömegesen felállított I. világháborús emlékművek képviselték („Az ezeréves határokért elesetteknek”), ezt a szerepet az 1930-as években az országzászlók vették át. A szocializmusban nem készültek ilyen emlékművek, a rendszerváltás utáni helyzet pedig a következő:

A Köztérkép keresőjében a felállítás idejét 1989 és 2020 közöttire beállítva, történelmi kapcsolódásként pedig Trianont bejelölve 171 alkotást listáz a program. Ezek közül mindössze 9 készült az 1990-es években, valamennyi országzászló és közülük csupán 3 új, 6 a két világháború között már állt majd eltávolított országzászló rekonstrukciója. 

A következő évtizedben, 2000 és 2009 között a számuk csaknem megötszöröződött, 42 Trianonhoz kapcsolódó alkotást állítottak fel országszerte. Ezek közül 29 új alkotás és 13 rekonstrukció. Ekkor már nagy számban jelennek meg a kifejezetten Trianonnak dedikált emlékművek, hiszen a 42-ből 15 országzászló és 27 Trianon-emlékmű. 

Az elmúlt évtizedben, 2010 és 2020 között készült a három évtized 171 alkotásának 70%-a, kereken 120 mű. Ebből már mindössze csak 6 rekonstrukció, 114 új alkotás, s az országzászlók aránya is tovább csökkent, 13 országzászló és 107 Trianon-emlékmű.

Az emlékmű évfordulós műfaj, nézzük tehát az egyes kerek évfordulókhoz köthető emlékállításokat. 1990-ben, a 70. évforduló évében egyetlen országzászlót rekonstruáltak. 2000-ben a 80. évforduló is viszonylag visszafogott a maga 8 emlékjelével. A 90. évfordulón, 2010-ben aztán beindult az emlékműgyártás, abban az évben ugyanis 48 Trianon-emlékjelet avattak az országban. Ilyen mennyiségi felfutás szükségszerűen jár együtt a művészi minőség drasztikus esésével.

Végignézve a Köztérképen a rendszerváltás után felállított, Trianonhoz köthető 171 emlékjel képi dokumentációját, tucatnyit sem találunk, amely túllép a birodalmi címer, Kossuth címer, Szent Korona, kettős kereszt, turul, kopjafa, Trianon előtti és utáni országtérkép vagy ezek bármilyen kombinációján.

Szabadság tér, az irredenta emlékhely. (Fortepan/Miklós lajos)

Vannak-e olyan Trianon emlékművek Budapesten, amit kiemelkedőnek tartanak? Van-e olyan, aminek a szimbolikája tényleg segíthet a trianoni trauma közös feldolgozásában?

P.J.: Erre egyszerű a válasz, nem volt, nincs és még jó ideig valószínűleg nem is lesz. Amíg a politika politikai szándékkal közelít Trianonhoz, addig nem lesz erre invenciózus művészi válasz.