Mi Budapestünk

Hatalmas, vízen lebegő installációval indul a fővárosi nyár

2017. márciusában egyedülálló művészeti projektre írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kezdeményezésére a Budapest Galéria.

A pályázat elbírálása a kiírás szerint sikeresen lezajlott, 20 jelentkezőből Farkas Zsófia szobrászművész nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és megvalósításának lehetőségét. A művész a „Nagy halak emlékezete” című alkotásával mind a bíráló bizottság, mind a PCU kuratórium tagjait meggyőzte. A nyertes műegyüttes egy három darabból álló szoborkompozíció, mely a Duna vízfelületén lebeg majd. Az egység és a természet fontosságát jelző alkotás méltán illeszkedik a főváros arculatába, mégis figyelemfelkeltő és újszerű, hiszen az ember és a halak misztikus ősi kapcsolatát boncolja, gondolja tovább. A művész mottója: „Játsszunk hát el a gondolattal: volt hajdan egy világ, melyben az Egység és a Természet szelleme uralkodott, e világot mágikus lények népesítették be, közülük valók a dunai Nagy Halak is. E lények, azaz a szellemeik most, 2017-ben visszatérnek ide Budapestre, hogy jelenlétükkel emlékeztessenek minket: kölcsön kaptuk a helyet és az időt, amiben élünk s egy nap el kell számolnunk mindezzel.”

A BTM – Budapest Galéria nyilvános művészeti pályázata a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány megbízásából a Duna budai oldalán, a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen öt hónapos tervezett időtartamra elhelyezendő művészeti installációra, mely a Dunához kapcsolódó gondolatkör valamely elemét jeleníti meg. http://www.koronczi.hu/download/KoroncziEndre-A-Duna-lelegzete-BTM-BG-PCUA-palyazat.pdf Különdíjas-Mindák Gergely-látványterv

A köztéri képzőművészeti pályázat tárgya a kiírás szerint a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen felállítandó kulturális installációra szólt, mely várhatóan június végétől új színfoltja lesz a budai Duna-partnak. A különleges, vízfelületen megjelenő alkotás megvalósításának szándéka, hogy egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, újszerű és mai üzenettel jelenítse meg a Duna és a hozzá kapcsolódó gondolatvilág elemeit, valamint a budapestiek és az ide látogatók figyelmét a Dunára irányítsák. A Fővárosi Önkormányzat és a PCU nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy értékeljük a minket körülvevő művészeti alkotások szerepét, és Budapest egyedi arculatát meghatározó Duna közösségi, kulturális, összekötő és funkcionális erejét.

A pályázatok megtekinthetőek a Budapest Galéria Köztéri Képzőművészeti Osztályán.
Pályázat: http://budapestgaleria.hu/_/palyazatok-kozter/