Élhető Budapest

Terasz Budapest 2016

Budapest legmenőbb teraszát keressük!

Laza, puccos, kutyabarát, gyerekbarát? Háztetőn, Duna parton vagy parkban,..? Mindenütt terasz! Idén harmadik alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a Főváros.

A Terasz Budapest 2016 pályázatra idén is három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok: terasz, kerthelyiség és pop-up. A döntés pedig a négytagú szakmai zsűri és a közönség kezében lesz, akik idén kiemelten értékelik a gyerek- és kutyabarát helyeket, emellett az akadálymentesség is fontos szerephez jut.

teraszcover-2016-02

Budapest városképének legmeghatározóbb elemei a teraszok, kerthelyiségek, tetőteraszok és a nyári időszakra, akár ideiglenes jelleggel működő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek.  Évről évre új és izgalmas helyszíneken tűnnek fel a különböző stílusú, régi és új teraszok a Fővárosban, melyek tavasztól őszig a szabad ég alatt adnak teret a pezsgő budapesti közösségi életnek. Ezek bemutatására és közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata.

A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. A bíráló bizottság tagjai: Szalay-Bobrovniczky Alexandra – humán főpolgármester-helyettes, Mártonffy Miklós – Budapest főépítésze, Gianni Annoni – gasztronómiai szakértő és Miklós Csaba – borász. Az általuk kiválasztott három győztes egy évig viselheti a Terasz Budapest 2016 címet. Az elismerés és a Sipos Balázs üvegművész által készített egyedi díjtárgyak mellett a legjobbak idén is Raiker vásárlási utalványt nyernek. Minden jelentkező 360 fokos képet kap teraszáról, a Magic View jóvoltából.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra kiemelte: “A városi élet fő színterei a közterek. Élettel, gondolatokkal, és élményekkel telik meg egy-egy utca, tér, a teraszok miatt. Az viszont nem mindegy miként használjuk ezeket a köztereket. Igaz, hogy egy-egy építészeti megoldás új értéket visz a terekbe, de sajnos egy rosszul megválasztott terasz rontani is tud a városképen. Ezért is fontos, hogy a Fővárosi Önkormányzat ne csak szabályozza a közterület-használatát, de egyben ismerje is el azokat, akik kiemelkedően igényes, a városnak valóban pluszt adó és jelentő teraszokat üzemeltetnek. Elismerés a teraszoknak a díj, és persze ösztönzés is mindazoknak, akik ma még nem ilyen „budapesti” teraszt üzemeltetnek. Mert végtére is ez a cél: felnőni a teraszok minőségével a városhoz, annak hagyományaihoz, értékeihez, a városképhez.”

“Egy étterem életének és összképének fontos része a terasz, hiszen az önkifejezés egyik legjobb eszköze, ahogy a mindennapi zsongást egy kicsit kivisszük a szabadba egy plusz élményt adva ezzel a vendégeknek, ugyanakkor élénkíti, vonzóbbá varázsolja saját környezetét. Vannak olyan tényezők, amelyek nagyban befolyásolják egy terasz sikeres működését: az helyszín, az elhelyezkedés, az épület adottságai, a kialakítás, a dizájn, a praktikum és a szolgáltatás minősége. Emellett minden esetben harmonizálnia kell az étteremmel, hiszen a terasz van az étteremért, és nem fordítva. Én ezek alapján fogok bírálni.” – tette hozzá Gianni Annoni.

A pályázatra 2016. július 18-án 15.00 órától egészen augusztus 9-én éjfélig jelentkezhettek a vendéglátóhelyek a facebook.com/teraszbudapest oldalon, augusztus 10-31-ig pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a nagyérdemű. Az internetes közönségszavazáson legnépszerűbbnek és legmenőbbnek ítélt terasz közönségdíjban részesül.

Bővebben: www.facebook.com/teraszbudapest